Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Mik ezek?
X"Felszólításomra az előállított azt válaszolta, hogy azt csinál, amit akar, majd szoknyáját felkapta, lekuporodott a lépcsőre, és újra az utcára folyatta vizeletét. A szabálysértés ténye több méter hosszan csordogált."
"A nő elmondása szerint férje nem tudta otthon teljesíteni férfiúi kötelezettségeit, ezért késsel támadt rá, levágásilag, hogy máshol se tudja azt használni. A mozdulat közben a kés kicsit felcsúszott, így hasba szúrta a férfit."
"Nevezett nő csak erőteljes felszólításomra volt hajlandó benyúlni a szoknyája alá, ahonnan is a lába közül elővette a három csomag, előzőleg eltulajdonított kávét."
"Verekedéshez küldtek ki, ahol a számbeli fölényben lévő gyanúsítottak elküldtek melegebb éghajlatra. Én elmentem, majd az erősítéssel visszatértem a helyszínre."
"Tetten értem, amint az intézeti szökevény a padon fekve csavargott."
"A bejelentő szerint hátulról megnyomták a feleségét a körúton."
"A helyszínt biztosítottam, ahol a bizottság egy emberi bélsárral szennyezett nadrágot, valójában szaros gatyát talált."
"A feljelentő szerint a meztelenül napozó nudistákat körbevették, és jól megruházták."
"A szomszédok szerint a hulla még reggel összeveszett a feleségével, majd az egész napot kocsmázással töltötte."
"A baleset idején a szabálysértő sofőr mellett a gépkocsiban egy idegen nő is tartózkodott. A helyszínen megjelent a balesetet okozó férfi felesége, aki tudomásul vette, hogy a férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba, majd azt mondta, ha hazajön, otthon súlyos sérülései is lesznek."
"Gyanúsított a husáng felemelése által elkövetett hivatalos személy elleni erőszak kísérletének vétségét követte el, tekintetbe véve, hogy a szolgálati sapka kétséget kizáróan a hivatalos személy fején helyezkedett el, ami a felemelés következtében a földre esett. Ezek után a helyzet gumibot alkalmazásával megnyugtatóan rendezésre került."
"Az elkövető vékony, csenevész, nagyfejű, a sértettek elmondása szerint leginkább E. T.- re emlékeztető, fiatal férfi."
Gyanúsított vallomása: "Lecsaltam az alagsorba, és megvalósítottam vele homoszexuálisan azt, amit éreztem iránta..."
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. shamen09 2011. november 14. 15:54
"AZ elkövető a kerítésen, a kutya lyukán át távozott az ingatlanról".
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








