Nem gyalázta meg a Himnuszt Dopeman
Mik ezek?
XA VII. Kerületi Rendőrkapitányság határozata szerint a Legfőbb Ügyészségre több bejelentés érkezett elektronikus úton az interneten megjelent videoklip miatt, ami a feljelentések szerint tartalmában sérti Magyarország nemzeti jelképét, a Himnuszt azzal, hogy a videón szereplő két ember trágár szavak ismételgetése között időnként a magyar Himnusz egyes sorait szövi bele szerzeményébe.
A rendőrség szerint "a videoklipből az tűnik ki, hogy az előadó a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi viszonyokra vonatkozó kritikáját fejezi ki az általa művelt zenei stílusban. Tény, hogy véleményét trágár szavak használatával is nyomatékosítja. (...) A videoklipből azonban Magyarország Himnuszára félreérthetetlenül és közvetlenül vonatkozó, sértő, lealacsonyító kifejezés, illetve magatartás sem képileg, sem szövegileg nem állapítható meg. A negatív társadalomkritika nyomatékosításához felhasznált trágár szavakról egyértelműen megállapítható, hogy azok nem Magyarország Himnuszára vonatkoznak, így előadásukkal nem valósulhat meg tényállásszerű magatartás. – számolt be a határozatról a közlemény.
A határozat kitér arra is, hogy Dopeman a Himnusz alatti gesztusai, viselkedése sem arra utal, hogy szándéka a Himnusz sértése, lealacsonyítása lett volna, mert a klipben például látható, ahogy az előadó a Himnusz előadása közben a szívére helyezi a kezét.
A cikk küldése e-mailben
X| CHF/HUF | 246.72 | -0.624% | ![]() |
| EUR/HUF | 296.31 | -0.651% | ![]() |
| EUR/USD | 1.28 | +0.067% | ![]() |
| USD/HUF | 231.92 | -0.681% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák







