hírek - Ország-világ
Már az NNI is vizsgálja a kolontári porszennyezést
A Nemzeti Nyomozó Iroda környezetkárosítás gyanúja miatt nyomozást indított a vörösiszap kolontári kiporzása miatt ismeretlen tettes ellen.
Nem adtak számlát az ügyvédek
Öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreinek.
Budai a baloldali sajtót okolja az oligarcházásért
Politikai hecckampányt indítottak a magyar vidék, a magyar gazdák ellen a baloldali sajtóban - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a dél-borsodi Mezőcsáton tartott gazdafórumon.
Halálos lakástűz Budapesten
Meghalt egy idős férfi, miután kigyulladt a lakása szerda hajnalban a főváros XI. kerületében.
Hol műtenek hamarabb? Benéz a beteg a várólistára
Az országos online várólista-nyilvántartási rendszer segítségével bárki nyomon követheti, hogy különböző műtétekre hányan várakoznak országszerte, illetve adott intézményben. A szolgáltatás július elsejétől áll készen a használatra.
Júniustól megkezdjuk a tárgyalásokat
A jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról – közölték kedden londoni piaci elemzők.
Esőben ázik az ország, riasztást adott ki az OMSZ
Riasztást adott ki több megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadások miatt. A leghevesebb zivatarokra a Békés és Nógrád megye vonalában kell számítani. A sok csapadékot egy mediterrán ciklon hozta a Kárpát-medence fölé.
Részegen karambolozott, elvették a mentelmi jogát
Felfüggesztette a fideszes Tilki Attila mentelmi jogát hétfőn az országgyűlés. A politikus februárban autójával szalagkorlátnak ütközött az autópályán, a vérvétel pedig jelezte, hogy alkoholt fogyasztott. A balesetben senki sem sérült meg.
Veszélyes a porkoncentráció, ultimátum a Mal-nak
Öt napot kapott a Mal arra, hogy megszüntesse a vörösiszap-tározók kiporzását. A porkoncentráció jelentősen meghaladja a riasztási értéket a térségben.
Nyolcezer ingatlant vesz meg az állam
Az idén nyolcezer lakást vásárol meg az Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. - mondta a NET működésével kapcsolatos törvényjavaslat módosításának ismertetésekor Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén.
Külföld
Gazdaság
Sport
Tudomány
Kék hírek
Balaton
- Alkatrészek sugároztak a visszafordított kamionban
- „A magyarokkal már nem érdemes tengelyt akasztani”
- Előkerült a Balatonban két hete keresett férfi
- Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a szabad vasárnapról
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
Focivb
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Lebukott a férfi: fokozottan védett halfajt találtak nála
- Különös: névtelen levelek kavarogtak a városban
- Családi tragédia az 5-ösön: elkezdődött a per
- TeSzedd: szemétszedési akció lesz idén is
- Hogy legyen miről mesélni
- Tanulhattak a francia szakemberek a ványaisoktól
- A juhsajtnak is nagy keletje volt
- MELLÉKKERESET akár európában is! Adminisztrációs, értékesítő, terjesztő munkafeladatok....
- MELLÉKKERESET akár euróban is! Adminisztrációs, értékesítő, terjesztői munkafeladatok....
- logo Mezőgazdasági gépértékesítéssel foglalkozó cég felsőfokú műszaki vagy agrár végzettségű,...
- SZOLNOKRA munkatársat keresek pénzügyi végzettséggel. Előny: könyvelői, pályázat lebonyolítói...
- Autóját megvenném készpénzért. 06-30/557-9103.
- Autóját készpénzért felvásároljuk! Tel.: 30/9438-470, 56/379-666, 30/7386-511.
- SUGO 430 4 személyes sport csónaktest, 60 LE, 4 ütemű, Big Foot injektoros külmotorral, futóval...
- GAZ 69-es Rajgaz gépkocsi, vadászautónak átalakítva eladó Tiszaroffon. Érd.: 06-20/218-1822.
- Energetikai tanúsítvány KÉSZÍTÉSE! Adásvételi...
- 3.400.000 Ft-ért társasházi lakás Szolnokon eladó. Tel.: 06-70/594-1032.
- SZOLNOKON, József A. úton 1 + 2 félszobás, összkomfortos lakás eladó. Érd.: 06-70/253-4791, 17...
- SZOLNOKON, Ceglédi utcában, 4 szobás, előkertes, társasházi lakás beköltözhetően eladó. Érd.:...



