Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a szabad vasárnapról
Mik ezek?
XA KDNP frakcióvezetője elmondta: a javaslatról folynak az egyeztetések, és a kormány hatástanulmányokat is készít a bevezetéssel összefüggésben. Stágel Bence, a párt országgyűlési képviselője hozzátette: a szabályozás mindenképpen pontosításra szorul, egyebek között azért, mert sok munkajogi panasz érkezik, hogy adott esetben nem fizetik ki a vasárnapi munkavégzés után a pótlékokat. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke jelezte: örülnek a KDNP javaslatának, és támogatják azt.
A KDNP frakcióvezetője elmondta: javaslatukról folynak az egyeztetések, és a kormány hatástanulmányokat is készít a bevezetéssel összefüggésben. Reményeik szerint ez a törvénytervezet egy egészségesebb társadalmi környezetet lesz képes teremteni, és erősíti a családi lehetőségeit is - közölte.
Felidézte: javaslatuk fő szabályként rögzíti, hogy vasárnap munkaszüneti nap legyen, de emellett évente 12 alkalommal lehetővé tennék, hogy üzletek kinyissanak, így például üdülési szezonban, vagy ünnepek előtt. A családi vállalkozások - ahol nincs alkalmazott - szintén nyitva tarthatnának, így versenyhátrányuk csökkenhet. "A modern rabszolgatartóknak rá kell jönniük, hogy a munkavállalók munkaereje megkívánja, hogy egy közös munkaszüneti nap legyen" - fogalmazott a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője.
Stágel Bence, a párt országgyűlési képviselője hozzátette: a szabályozás mindenképpen pontosításra szorul, egyebek között azért, mert sok munkajogi panasz érkezik, hogy adott esetben nem fizetik ki a vasárnapi munkavégzés után a pótlékokat. Kiemelte: a családok védelme, a közösségek és fiatal munkavállalók védelme érdekében kívánnak fellépni. Rámutatott: a Munka törvénykönyve főszabályként azt mondja ki, hogy a vasárnap pihenőnap. A vasárnap alkotmányos jogokat is érint, így a pihenéshez, az egészséges testi-lelki feltöltődéshez való jogot. Az elmúlt időszakban azonban folyamatosan eltolódott a hangsúly, és a most már lassan a vasárnap semmiben sem különbözik egy átlagos munkanaptól. Hangoztatta: az európai társadalmakban történelmi és szociális vívmány a vasárnapi pihenőnap.
Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke jelezte: örülnek a KDNP javaslatának, és támogatják azt. Tapasztalataikat összegezve kiemelte: azt látják, ha hét napig kell dolgozni, eltűnik a túlóra, eltűnik a szabadság.
Hangsúlyozta: az európai emberi jogok chartája is garantálja az embereknek a pihenéshez, a szabadsághoz és a tisztességes munkához való jogot. "Szükség van a hétvégi pihenésre, semmi nem indokolja a tőke érdekén kívül, hogy vasárnap az emberek vásároljanak" - fogalmazott, hozzátéve: az lenne a legfontosabb, hogy az emberek vasárnap a családjukkal legyenek, pihenjenek, regenerálódjanak.
Wolfgang Katzian, az Osztrák Szociáldemokrata Párt képviselője szintén üdvözölte a kezdeményezést, s kiemelte: Ausztriában társadalmi megállapodás van arról, hogy a vasárnapnak munkamentesnek kell lennie. Az osztrák politikus, aki a Magánalkalmazottak Szakszervezetének (GPA) elnöke is, hozzátette: csak azokban az üzemekben dolgoznak, ahol erre feltétlenül szükség van. Hozzátette: náluk is vannak csoportok, amelyek szeretnék elérni, hogy vasárnap az üzletek nyitva tartsanak, s a téves érvek egyike, hogy a szomszédos Magyarországon is nyitva vannak az üzletek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Parti blog
- Nekünk a Balaton a Riviéra
- Csípőkörzéstől az ördögvilláig: az utolsó 72 óra a Balatonnál
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Nyerj Coke Club ajándékcsomagot a Parti bloggal!
- Sorban nyalókáztak a gyönyörű lányok a színpadon - képek
- Zalaegerszegi lányé a nap balatoni dekoltázsa
- Varga Adrienn olimpikon lett Fonyód Szépe
- Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
- Keszegre fel! Hogyan fogjunk percenként dévért a Balatonnál?
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 29 hozzászólás érkezett-
29. mihistvan 2011. április 25. 07:54
Ma húsvét hétfő van és ismerek olyan kisboltot ami tegnap is,ma is nyitva volt,illetve van.Nagyon sok embernek,családnak az a pihenés,hogy elmegy a multiba,vásárolgat és neki az a kikapcsolodás.A Fidesz ne döntse már el,hogy mi mikor vásároljunk.Megkapja a szabadnapját a dolgozó,tehát nincs gond.Azonban valami pihent agyú kiötölte ezeket a hülyeségeket.
-
28. picnic 2011. április 10. 16:29
Szerintem,ez egy hiteltelen párt hiteltelen ötlete!
Miért mondom ezt?
Mert pl. a Fidesz/Kdnp Kormány első törvényhozása a Luxus Gazdagok "luxus adójának" eltörlése volt!
Mert pl.a "mindenki jól jár adócsökkentéssel" a 300.000Ft/hó alatt keresők,annyira jól jártak,hogy azóta csökkent a jövedelmük!
Mert pl. a multi nagyker láncok a Fidesz/Kdnp válságadóját az élelmiszercikkek áremelésében kompenzálták,és persze az áremelés Áfa többletbevétele a kormányé!!!
Szerintem itt megint a dolgozók fognak rosszul járni! :) :) :)
-
27. RebeccaRed 2011. április 10. 16:22
Én ugyan nem szoktam vasárnap vásárolgatni (max. szökőévente egyszer, tehát a fél kezemen is meg tudnám számolni, hányszor követtem el ilyen "szentségtörést"), de felháborítónak tartom, hogy egy fantom pártocska csóválja farok módjára a kutyát! Az SZDSZ is folyamatosan ezt művelte, köztudott, hová jutottak vele! Ha a KDNP-nek nincsenek igazán jobbító javaslatai, akkor húzzák be fülüket-farkukat, és ne ilyen hülyeségekkel "szórakoztassák" az istenadta népet!
-
26. zsota78 2011. április 10. 15:39
Ez hülyeség!!!Most miért csak a nagy áruházakat nézik?A többi munkavállalóval mi van!Azzal aki ugyanúgy vasárnap is dolgozik és kemény fizikai munkát végez.Ugyanúgy megkapja a TESCO dolgozó is és a többi is a heti 1 pihenőnapot.Azok a kisboltok (és ezt egy pénztáros mondta)akik vállalnak vasárnap egy 4 órás nyitva tartást nagyobb forgalmat bonyolítanak le 4 óra alatt mint a hét bármely napján 12 óra alatt.Így gondolom a nagyáruházaknál is a vasárnap a tuti,és ha csak azt nézzük hogy nagyon sokan szombaton is dolgoznak akkor csak a VASÁRNAP MARAD!!!Egyébként aki akar az hétköznap is betud vásárolni csak Magyarországon ki van alakulva egy szokás az pedig az hogy az ilyen dolgokat vasárnap kell elvégezni a nagy családi ebéd után!
-
25. defsdefs 2011. április 10. 15:06
Aki azt hiszi, hogy attól hogy a boltok bezárnak vasárnap, az emberek a zöldövezetekbe fognak vándorolni és többet törődni egymással, annak fogalma sincs a Magyar valóságról...
-
24. horkaa 2011. április 10. 15:00
Ha családi hétvégét akarnak akkor csak a létfontosságű intézményeket lehessen üzemeltetni!
Azt hiszem sem a kocsma sem a gyors- és egyéb étterem, játékterem, különböző üzletek nem számítanak ennek!
Ahol pedig eléggé profit orientált az üzletvezető ott megfogja hosszabbítani a nyitvatartást. -
23. Búgócsigagyár 2011. április 10. 14:30
-->20. Teddus
"A kicsiket sem a parkokba viszik sétáltatni az anyukák."
A kutyát szokták sétáltatni nem az embergyereket!
-
22. Nagy-papa 2011. április 10. 13:43
Az a baj hogy ez a törvényváltozás aboltokra vonatkozik, mi lesz az ipari
parkban lévökkel a hat plusz kettövel
hárrom szakkal nekik nem kell a hétvégi családi ebéd. -
21. umbilical 2011. április 10. 13:09
Vasárnap nyitva tartó áruházak ?
Ilyeneket keresett a magyar turista 1970 után Ausztriában ( ha évente egyszer az Ibusszal kiutazhatott ).Aztán lassan felfogta, hogy ilyen áruházak ott bizony nincsenek !
No persze, Ausztriában voltak és vannak szakszervezetek , míg nálunk csak kápévédéeszesek és kápévédéeszetlenek képviselték a saját apparátusuk megélhetését !
-
20. Teddus 2011. április 10. 12:02
1. A kereskedelemben dolgozók nem különbek senkinél, de náluk sem különb senki. Nekik miért kellene a vasárnapot, az ünnepeket munkával tölteni, ha másnak sem kell?
2. A bevásárlást meg lehet oldani hétköznap, ahogy a szüleink is tették, munka mellett. Pedig akkor még nem voltak non-stop nyitva tartó üzletek.
3. Vannak területek, ahol elengedhetetlen a folyamatos munkarend, ez igaz. Arra kellene odafigyelni, hogy meg is kapják a dolgozók a nekik járó pótlékokat.
4. A biztonsági őröknek (és másoknak) sem kellene ezer órát dolgozniuk a "normális" fizetésért, ha megfelelő szabályozás és ellenőrzés lenne. Most tíz alvállalkozó veszi le a hasznát, míg az, aki ténylegesen elvégzi a munkát, alamizsnát kap. Nem szabadna ezt sem megengedni.
5. A munkahelyek megszűnése folyamatos a gazdasági válságra hivatkozva. Már így is minimum létszámmal dolgoznak mindenhol.
6. Figyelembe véve az alapbéreket, a vasárnapi pótlék (ha megkapják) már nem oszt, nem szoroz.
7. Szörnyű, ahova jutottunk. Nincsenek családi programok. Kirándulás vagy más, amikor együtt lehetnének, pedig olyan kevés idő jut rá. Hiába adok a gyerekemre márkás ruhákat, ha nem tudok leülni vele egy jót beszélgetni, mert nincs közös témánk. A kicsiket sem a parkokba viszik sétáltatni az anyukák. A babakocsit a bevásárlóközpontokban tologatják "séta" gyanánt még hétköznap is.
9. A csapból is az folyik, hogy "vásárolj, vásárolj, vásárolj". Folyamatosan. Még adósodj is el, hogy viríthass ünnepekkor.
10. Sajnos, eltűntek az igazi emberi értékek. Ha nincs pénzed, nem is számítasz embernek.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| CHF/HUF | 246.74 | -0.616% | ![]() |
| EUR/HUF | 296.35 | -0.638% | ![]() |
| EUR/USD | 1.28 | +0.051% | ![]() |
| USD/HUF | 232 | -0.647% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák







