Tavasszal a dobogó a Törökszentmiklós célja
Mik ezek?
XA törökszentmiklósi csapat kitűnően kapta el a rajtot, három forduló után három győzelemmel vezette a tabellát. Ekkor azonban két vereség következett, így a szezon hátralévő részében már „csak” a dobogó legalsó fokáért küzdhettek Szöllősi Balázsék. A papírforma alapján kötelezőnek vélt meccseket hozták, ám a listavezető Cegléd elleni hazai, valamint a balassagyarmati rangadón alulmaradtak, s 18 pontjukkal az üldözőboly élén kötöttek ki.
— A rajt előtt kitűzött célunkat elértük — kezdte értékelését Kis Gergely klubelnök, egyben az együttes edzője. — Azt gondolom, tisztességesen helytálltunk, és az őszi szezonban mutatott játék alapján reális helyünkre kerültünk. Mindezt alátámasztja, hogy az előttünk álló Cegléd, Békés, Dabas hármas tagjaitól egyaránt kikaptunk. A bajnokság első felére 20 pontot terveztünk, s bár ettől kettővel elmaradtunk, nincs szégyenkezni valónk a negyedik hely miatt.
— Mire számít a tavaszi folytatásban?
— Ahogy tavaly a Gyöngyös, úgy idén a Cegléd kiemelkedik a csoport mezőnyéből. Az őket követő négy csapat közel azonos játékerőt képvisel, az őszi meccseken a pillanatnyi forma döntött. Tavasszal minden évben jobban szoktunk szerepelni, mint ősszel, most is bízom abban, hogy a bajnokság második felében legalább ennyi pontot tudunk még gyűjteni. Nagyon szép eredmény volna, ha ebben az erős bajnokságban meg tudnánk tartani negyedik helyünket, ezzel együtt a folytatásban a dobogó a célunk.
— A téli szünetben várhatók-e változások a játékoskeretben?
— Reményeim szerint mindenki marad, sőt nagyon bízom benne, hogy a 2012/2013-as bajnokságot is ugyanez a csapat fogja elkezdeni.
— Egyetlen NB I/B-s együttesként a legjobb nyolc közé jutottak a Magyar Kupában, amelynek január 10-i sorsolásán eldől, melyik élvonalbeli alakulat látogat majd Törökszentmiklósra. Egy nívós sztárcsapatnak, vagy egy verhetőbb riválisnak örülne jobban?
— A realitás talaján maradva, mindegyik lehetséges ellenfél erősebb nálunk. Talán a Tata az egyetlen, amely verhető volna, mindenki más ellen minimálisak az esélyeink. Az eszem azt diktálja, jöjjön a Tata, de szívem szerint a Szegedet vagy a Veszprémet várom. Ha sikerül egy sztárcsapatot elhoznunk a városi sportcsarnokba, szeretnénk egy szép napot varázsolni szurkolóinknak.
Kép1: Takács Péter (labdával) és a fekete-fehér mezes miklósiak az őszi szezonban teljesítették az elvárást, a kupamenetelés pedig már csak hab a tortán
FOTÓ: ILLYÉS CSABA
Kép2: Kis Gergely szíve szerint a Szegedet vagy a Veszprémet várná ellenfélnek
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








