Személyi változások a megye labdarúgásának irányításban
Mik ezek?
X— Ahogy azt a jelenlévők előtt elmondtam, most a sajtó nagy nyilvánossága előtt is megismétlem: köszönöm Szabó Istvánnak a megye labdarúgásában végzett munkáját — tájékoztatta lapunkat az új igazgató, Varga Zsolt. — Rajta kívül távozott a versenybizottság tagja, Debreceni László is, aki hosszú évtizedeken keresztül dolgozott régiónk futballjáért.
A személyi változásokat követően aztán már ténylegesen a „szakma” került a tanácskozás középpontjába. Varga Zsolt ismertette az átszervezés alatt álló irányításban bekövetkező módosításokat: az egységes szabályérvényesítés mindenkire vonatkozó elveit, a labdarúgó igazgatóság bizottsági munkálataiban várható változásokat, a következő bajnoki év csapatokat érintő országos és megyei lehetőségeit.
— Komoly változás, hogy az igazgatóság működésében megyénkben a menedzsment szemlélet kerül előtérbe — foglalta össze tömören a legfontosabb változást az újdonsült igazgató, aki ígéretéhez híven kinevezése első percétől kezdve igyekszik kihasználni a média nyújtotta lehetőségeket. — Megyei labdarúgásunk jövője jelentős mértékben függ a belső, és külső szabályozástól. Az eseti, ad hoc megoldásokat fel kell váltania a rendezett, sport-, és szabályszerű működésnek. A változó környezethez való sikeres alkalmazkodás alapja, ha az igazgatóság tevékenységét az együttműködés, az előregondolkodás, az emberi erőforrások tudatos és hatékony működtetése, valamint a széles körű ellenőrzés jelenti. Szervezeti erőforrásaink optimális felhasználása a minimum elvárás a csapataink irányából. A felmerülő problémák felismerése, meghatározása, és megoldása labdarúgásunk számára létfenntartó lehet, ezért eredményességünk folyamatos mérése elengedhetetlen.
A tanácskozáson Varga Zsolt nem rejtette véka alá, milyen irányba próbálja terelni megyénk labdarúgását, milyen segítségre, támogatásra számíthatnak az igazgatóság részéről a klubok.
— Az új MLSZ szándéka szerint olyan támogatási formák, illetve pénzek jelenhetnek meg rövidesen az amatőr labdarúgásban, így megyénkben is, amelyek fogadására, kezelésére nem minden csapat rendelkezik megfelelő felkészültséggel. Ezek a hiányosságok azonban semmiképpen sem jelenthetnek hátrányt az egyesületeknek. Éppen ezért a megyei igazgatóság feladata lesz többek között a szakmai segítségnyújtás is. A településekkel, a csapatokkal közös, korrekt együttműködést kívánok megteremteni, szándékom szerint egyetlen egyesület, város vagy éppen falu sem kerülhet bizalomvesztett helyzetbe.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Kardi13 2011. március 22. 23:12
Damoklész! Ekkora erővel egyik sportágba se fektessenek bele! Hiénák mindenhol akadnak sajnos...
-
2. Damoklész 2011. március 20. 09:59
Minden egyes fillérért kár, amit a magyar fociba ölnek!Túl sok ott a hiéna!!!!!
-
1. rat 67 2011. március 15. 20:51
Hy!
Ez mind szép, de vannak-e, lesznek-e csapatok akiknek, akikkel megosztozzanak a "leosztott" pénzeken?
Sok település önkormányzata nem képes anyagiakkal támogatni a versenysportot.
A csapatok megszűnésének elkerülése végett a legfontosabb lenne az anyagiakban szűkölködő "kis csapatok" megsegítése. Remélem ezt a Tisztelt LSZ is átlátja. Csapatok nélkül nincs helyi futball, helyi foci nélkül nincs szükség megyei vezetésre...stb.
Pá...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








