Negyven embert vert meg egyetlen óra alatt
Mik ezek?
XIdén a válogatott szövetségi edzője, Agócs Tibor által dirigált jászberényi Yakuzák KKK volt a házigazdája a kyokushin karatésok nyári nemzetközi edzőtáborának. Hat ország, közel háromszáz kiósa vett részt az egyhetes programon. A gyerekektől kezdve a felnőttekig, a kezdőktől az egészen magas övfokozattal rendelkezőkig minden korosztály képviseltette magát az eseményen. A gyakorlati "foglalkozások" mellett elméleti "órákat" is tartottak a mesterek, melyeken a kyokushin karate kialakulása, fejlődése volt a fő téma. A nemzetközi edzőtábor zárófelvonása hagyományosan a danvizsga volt, melyen a feketeöves karatékák tehettek tanúbizonyságot fejlődésükről.
- Először rendezhettünk Magyarországon 4. danig övvizsgát - tudtuk meg shihan Karmazin Györgytől (5. dan), a Magyar Kyokushin Karate Szervezet ügyvezetőjétől. - Korábban mindig az Európa-bajnokság idején zajlottak ezek a vizsgák, tavaly azonban úgy döntött az ECO (európai kyokushin karate szervezet), hogy a sportágban jelentősebb szerepet betöltő országoknak megadja a lehetőséget a vizsgáztatásra nemzetközi edzőtáborukban. Mivel nyolc mesterünk állt fel idén a vizsgára, így megkértük és meg is kaptuk a lehetőséget.
A legnehezebb feladat a martfűi klubvezetőre, Stefanovics Józsefre várt. Öt részből állt a vizsga: először a stílusirányzat alapgyakorlatait (kihon) kellett 50 perc alatt bemutatnia, majd ugyanezeket mozgás közben végrehajtani. A kyo alapja a formagyakorlat (kata), közel egy órán át kellett végig skálázni a húsz feladatsort. Közel három óra elteltével jött az erőnlét mérése (100 fekvőtámasz, 100 felülés, 100 guggolásból felugrás), majd a mindent eldöntő kumite. Stefanovics Józsefnek 40(!) váltott ellenféllel szemben kellett egyperces, versenyszerű küzdelmekben megverekedni a negyedik övért. Sikerrel tette, az öt órán át tartó vizsga végén méltán lehetett büszke teljesítményére.
Sikeres vizsgát tettek
Régiónk feketeövesei közül többen is újabb aranycsíkkal büszkélkedhetnek. A martfűi Victory KKK klubvezetője, Stefanovics József a negyedik, a szolnoki Albatrosz SE első embere, az egykori Európa-bajnok Leskó Anna a harmadik, a martfűiek válogatottja, Szabó Anikó pedig második danra tett sikeres vizsgát. Az abonyi Gál Csaba és Orosz Zoltán immár sempainak vallhatja magát.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








