Nagy Krisztián az ankarai felnőtt Európa-bajnokságon
Mik ezek?
XÓriási mezőny jött össze a török városban: 40 ország 262 öklözője lép ringbe a jövő hét végéig tartó kontinensviadalon. Csak összehasonlításképpen, egy évvel ezelőtt, a moszkvai Eb-n még eggyel több súlycsoportban verekedtek a riválisok, mégis harminccal kevesebben neveztek a versenyre. Ha viszont belelgondolunk, hogy jövőre olimpiát rendeznek, s idén már kvalifikációs viadalok lesznek, érthető, ha mindenki szeretné lemérni, hol is a helye a nemzetközi mezőnyben. Tizenegy nemzet vesz részt teljes csapattal az Európa-bajnokság, köztük Magyarország is.
Ugyan a legtöbb válogatott számára csupán egy erőfelmérőnek számít a kontinensbajnokság az őszi, azerbajdzsáni világbajnokság előtt, mégis különös jelentőséggel bír: a bakui vb kiemelésének sorrendjét ugyanis az ankarai eredmények határozzák meg. Márpedig, ha valaki jó ágra akar kerülni, nem hibázhat Törökországban sem.
Válogatottunk egyik legfiatalabb tagja a még mindig csak 19 esztendős Nagy Krisztián. A Tisza-parti fiú valósággal berobbant idén a nemzetközi élmezőnybe. Balogh András tanítványa a februári Bocskai emlékversenyen - egyszerűen csak mini vb-ként tartják nyilván a nemzetközi szövetségnél - egészen a döntőig menetelt és csak nagy csatában 7:5-ös pontozással kapott ki az angolok Európa-bajnokától, Luke Campbelltől, aki most is a súlycsoport favoritjának számít. Tavasszal aztán begyűjtött egy komoly skalpot, Horvátországban legyőzte a világbajnok Szergej Vodopjanovot, aki talán annak a vereségnek is köszönheti, hogy nem lép kötelek közé Ankarában. Az egyik legnépesebb súlycsoport távollétében is bővelkedik sztároktól. A bolgárok vb-aranyérmese, Detelin Dalakliev, a törökök olimpikonja, Furkan Mamis Ulas, a vb-bronzérmes ír John Joe Nevin, a románok ifi vb-ezüstérmese, Razvan Andreiana, a két olimpián is szerepelt grúz Nikoloz Izoria, a svéd Eb-harmadik Bashir Hassan és a Brit Nemzetközösségi Játékok ezüstérmese, a walesi Sean McGoldrick egyaránt dobogóesélyesként kezdi a kontinensvetélkedőt.
A papírforma azt diktálja, ebben a mezőnyben Nagy Krisztiántól az is szép teljesítmény lenne, ha negyeddöntőbe jutna. A szolnoki legény azonban már többször rácáfolt az esélylatolgatókra. Talán most is sikerül neki.
Az utazó csapat
A magyra válogatott - 49 kg: Lakatos István (Kecskemét), 52 kg: Kalucza Norbert (Debrecen), 56 kg: Nagy Krisztián (Szolnok), 60 kg: Varga Miklós (Harangi SE), 64 kg: Káté Gyula (Kispest), 69 kg: Bacskai Balázs (Vasas), 75 kg: Harcsa Zoltán (Kispest), 81 kg: Szellő Imre (Kecskemét), 91 kg: Darmos József (Vasas), +91 kg: Bernáth István (Debrecen).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Bene János 2011. június 16. 18:30
Sok Sikert Kívánok Krisztián az EB-n ! ! !
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








