José Savónnal nem bírt a törökszentmiklósi gárda
Mik ezek?
XBalassagyarmat—Claas-Törökszentmiklósi KE 34-29 (21-16)
Balassagyarmat, 150 néző. V.: Kisfalvi, Péli.
TKE: Récsi — Boda 2, ZÖLDY 6, KOCSIS 6 (3), SZÖLLŐSI B. 6, Takács 3, Csató 1. Csere: Köteles (kapus), Gál D., Csikós, Stéhli 1 (1), Musits 1, Fejes M. 2, Losonc 1. Edző: Kis Gergely.
Hétméteresek: 7/6 ill. 6/4.
Kiállítás: 8 ill. 10 perc.
A mérkőzés elején Takácsot külön őrző segítségével, szoros emberfogással kivonta az összjátékból a hazai csapat, ám mindez nem lepte meg az ötletesen és kreatívan játszó miklósiakat, akik Kocsis és Zöldy góljaival vezettek (3-5). Nyolc perc után visszaállt hatos falra a Balassagyarmat, ami eredményes húzás volt, főleg úgy, hogy a túloldalon José Savón tarthatatlanná vált. A 42 éves, korábbi NB I-es gólkirály kubai balkezes szinte minden helyzetből betalált, az emberfogás sem bizonyult hatékony fegyvernek vele szemben. 20 percig fej fej mellett haladt a két csapat (11-12), az első félidő hajrájában azonban átvették a játék irányítását, és elhúztak a házigazdák.
A második játékrészt kettős emberhátrányban kezdte, mely során újabb két gólt kapott a TKE. Hétgólos hazai vezetés után hiába próbáltak kapaszkodni a miklósiak, ha esély nyílt volna a felzárkózásra, mindig jött Savón, aki egymaga 14 gólig jutott. A hasztalan üldözőverseny felemésztette Szöllősiek erejét, s öt perccel a vége előtt már-már a Cegléd elleni összeomlás látszott körvonalazódni (33-24). Ez szerencsére nem következett be, a miklósi gárda egy időkérés alatt rendezte sorait, s tartását megőrizve szépített az álláson.
Az őszi szezonból egy forduló még hátravan, ám az Ózd elleni találkozót (36-26) már korábban letudta a törökszentmiklósi csapat. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében kedden 19 órakor a szintén NBI/B-s Vác látogat a Lábassy sportcsarnokba. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a döntetlen a szabályok értelmében a vendégeknek kedvez.
Kis Gergely: — Gratulálok José Savón győzelméhez! Nem csinált semmi olyat, amire nem készültünk, mégsem tudtuk feltartóztatni.
Az NB II. hét végi fordulójának eredményei
Férfiak: Kiskunmajsa—Törökszentmiklósi Székács 28-24, Mezőtúr—Békéscsaba 21-24, Kunszentmárton—Szeged-Algyő 33-29, Makó—Martfű 45-35. Nők: Jászberény—Abony 28-32, Szolnok—Gyömrő 25-23, Kállósemjén—Túrkeve 33-18.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








