A kisújiak minden apró megingását kihasználták
Mik ezek?
XAz újonc kisújszállási gárdára mindjárt az első fordulóban nehéz mérkőzés várt a budapesti Lila Futó ellen. A vendégek kissé megilletődötten ültek asztalhoz, a nagyobb játékerőt képviselő fővárosiak pedig minden apró megingásukat kihasználták, így némileg túlzott arányú hazai siker született.
NB I/B
Lila Futó — Kun-Metalokála Kisújszállás 8,5:3,5
Győzött: Lázár, Kecze M.
Döntetlen: Rat, Kormos, ifj. Egri.
A harmadosztályba megyei bajnokként visszatérő szolnoki csapat létszámhiányosan utazott az abonyi régiórangadóra, az éltáblások eredményességének köszönhetően mégis győzni tudott. A karcagiaknak a nyitófordulóban csak döntetlenre futotta az első táblán megerősödött Mezőberény ellen. Az újszásziak nagyarányú, ám a játszmák képe alapján teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A jászberényi együttesben ezúttal a hátsó táblák szállították a csapatsikert jelentő pontokat.
NB II.
Abony — Keviterv Szolnok 5,5:6,5
Győzött: Bodrogi, Feichter, Csolik, Lendvai ill. Ondok, Purkald, Lengyel, Tóth B., Csiki.
Döntetlen: Lőrinczy L., Bihari, Károlyi M. ill. Halász F., Bozsik, Bodor.
Karcag — Mezőberény 6:6
Győzött: Egyed G., Mohácsi, Kozák, Egyed V.
Döntetlen: Papp, Kovács R., Sebők, Puha.
Újszász — Dunaharaszti MTK II. 9,5:2,5
Győzött: Simonyi, Molnár L., Dosztán, Varga, Muhari, Csvila, Takács, Hőgye, Pásztor A.
Döntetlen: Juhász.
Jászberény — Tóth László SE II. 7:5
Győzött: Czeglédi, Nagy K., Tóth B., Gáspár.
Döntetlen: Sinka, Szekeres, Mizsei, Tajti, Fridvalszki, Német G.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








