Új szennyvíztisztító telep létesülhet Túrkevén
Az önkormányzat még 2008-ban nyújtotta be szennyvízpályázatát, melynek első fordulója az elbírálást követően 2009.06.26-án kezdődött. A pályázó szerint számos tényező indokolja, hogy új szennyvíztisztító telepet létesítsenek Túrkevén. A környezetvédelmi szempontok ezek közül is kiemelkednek, ugyanis az új szennyvíztisztító megépülésével lényegesen csökkenteni lehetne a Holt-Berettyó és a Hortobágy-Berettyó szennyezettségét. Egy új, korszerű és nagyobb kapacitású szennyvíztelep megépítésére szükség van azért is, mert a jelenlegi telep túlterhelt. Az önkormányzat szeretné elérni, hogy az eddig kimaradt háztartások is rácsatlakozzanak a szennyvízhálózatra, hiszen ezzel a belvízveszély is csökkenthető volna. Ezzel viszont tovább nőne a jelenlegi telep terhelése, tehát mindenképpen szükséges az új szennyvíztisztító megépítése. A telep a lakóházaktól távolabb épülne meg, ezzel pedig a kellemetlen szaghatások is elkerülhetőek volnának. Az új telep a környezettudatosság szempontját figyelembe véve, a magyar és az európai uniós szennyvíz-elhelyezési szabványoknak megfelelően létesülne, ezzel pedig garantáltan hosszú távú megoldást nyújtana számos problémára. A projekt előkészítő szakasza várhatóan 2010.06.20-án zárul.
Túrkeve
Túrkeve Város új szennyvíztisztító telepének projektje európai uniós támogatással valósul meg. Az első forduló 32.200.000 forintos összköltségeiből 85% az Európai Unió és a Magyar Állam támogatása, ami 27.370.000 forintot jelent. Az összköltségek fennmaradó 15%-át a kedvezményezett, Túrkeve Város Önkormányzata biztosítja önerő formájában. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A szoljon.hu címlapjáról
A szoljon.hu legolvasottabb cikkei
- Tömeges lopás: ez a legnépszerűbb tárgy, amit visznek a tolvajok
- Újabb rejtélyek láttak napvilágot a meggyilkolt házaspár ügyében
- Harminc műtéten van túl a tartálykocsinak csapódó lány
- Lincshangulat: elszabadult a pokol a focimeccsen
- Bűnhődik: feljelentették a hivatali helyzetével visszaélő rendőrt
- Nekünk Mohács kell?
- Óriási pálinkafieszta
- Hol műtenek hamarabb? Benéz a beteg a várólistára
- Esőben ázik az ország, riasztást adott ki az OMSZ
A szoljon.hu legvitatottabb cikkei
- Meghalt a magát a rendőrségi fogdában felakasztó tizenéves fiú
- Sírt a rokkant nő, mikor meglátta mennyi pénzből kell megéljen
- Már a gyalogosokat is bírságolják, nem érdemes próbálkozni
- A buszon köpdöstek egy diákot, az utasok szó nélkül nézték
- Kérdéseket vetett fel az építményadó
- A fiút megfenyegették a rendőrök, a zsaruk mást mondanak
- Aki minimálbérért dolgozott, 31 ezer lesz a nyugdíja jövő évtől
- Megható történet: havi 13 ezer forintból él az anyuka és kisfia
- Jogtalan büntetések? - nem jár vissz a pénz


