Előkészítő szakaszának végéhez közeledik a túrkevei szennyvízprojekt
Amint azt egy sajtóháttér-beszélgetés keretében a polgármestertől megtudtuk, „számos tényező teszi szükségessé egy új szennyvíztisztító telep megépítését” Túrkevén. A lakossági rákötések aránya jelenleg 80-85 százalék, de kapacitását tekintve a telep már így is túlterhelt. A szennyvíztelepről a kellemetlen szagok egészen a közeli lakóházakig elhatolnak. A lakóházaktól távolabb megépítendő, nagyobb kapacitású telep nemcsak ezeket a problémákat orvosolná, de megoldaná a Holt-Berettyó és a Hortobágy-Berettyó szennyezésének kérdését is, mert ha megvalósul, „az új telep tisztítása lépcsőzetes lesz. A tisztító folyamat részeként egy utótisztító tó a szennyvíz kémiai tisztításán túl megoldaná a biológiai tisztítást is, valamint a belvízveszély csökkenését eredményezné, a Hortobágy-Berettyóba való beemelési tilalom esetén”.
Az új telep megvalósulásától a lakossági rákötések számának emelkedését is várja a projekt vezetősége, melyet a pályázat beadását megelőzően ingatlanonként felmért az önkormányzat. A korszerű iszapkomposztálás - a szennyvíziszap ártalmatlanítása mellett - a települési zöldhulladék komposzttá alakításában is segítene. Mivel pedig az új telep megépítése „a magyar és az európai uniós szennyvíz-elhelyezési szabványoknak megfelelően menne végbe,” garantáltan hosszú távú megoldást jelentene számos problémára. A polgármester elmondása szerint a környezettudatos életfeltételek megteremtésén túl a költséghatékony városgazdálkodás kialakításához is elsődlegesen fontos az új szennyvíztisztító telep megépítése. Cseh Sándor szerint „a projektnek számos kedvezményezettje van, akik közül mindenképpen kiemelendőek a környezeti elemek, a túrkevei lakosság és minden Túrkevére látogató.”
Túrkeve Város új szennyvíztisztító telepének projektjéhez (KEOP-7.1.2.0-2008-0249) a kedvezményezett, Túrkeve Város Önkormányzata 15%-os önerőt biztosít. A 32.200.000 forintos összköltségekből az Európai Unió és a Magyar Állam 85%-ot, azaz mintegy 27.370.000 forintot biztosít. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A szoljon.hu címlapjáról
A szoljon.hu legolvasottabb cikkei
- Tömeges lopás: ez a legnépszerűbb tárgy, amit visznek a tolvajok
- Újabb rejtélyek láttak napvilágot a meggyilkolt házaspár ügyében
- Harminc műtéten van túl a tartálykocsinak csapódó lány
- Lincshangulat: elszabadult a pokol a focimeccsen
- Bűnhődik: feljelentették a hivatali helyzetével visszaélő rendőrt
- Nekünk Mohács kell?
- Óriási pálinkafieszta
- Hol műtenek hamarabb? Benéz a beteg a várólistára
- Esőben ázik az ország, riasztást adott ki az OMSZ
A szoljon.hu legvitatottabb cikkei
- Meghalt a magát a rendőrségi fogdában felakasztó tizenéves fiú
- Sírt a rokkant nő, mikor meglátta mennyi pénzből kell megéljen
- Már a gyalogosokat is bírságolják, nem érdemes próbálkozni
- A buszon köpdöstek egy diákot, az utasok szó nélkül nézték
- Kérdéseket vetett fel az építményadó
- A fiút megfenyegették a rendőrök, a zsaruk mást mondanak
- Aki minimálbérért dolgozott, 31 ezer lesz a nyugdíja jövő évtől
- Megható történet: havi 13 ezer forintból él az anyuka és kisfia
- Jogtalan büntetések? - nem jár vissz a pénz


