Holló Mihály és Holló Mihály, a futás két miklósi megszállottja
Mik ezek?
X— Mindig is közel állt hozzám a sport, kiskoromban rengeteget futottam — kezdte mondandóját a 68 éves törökszentmiklósi id. Holló Mihály, akinek futószenvedélye a hatodik ikszen túl lángolt fel igazán. — Versenyszerűen birkóztam, majd amikor abbahagytam, bádogos szakmám révén folytattam a napi testmozgást. A futás újra akkor került az életem középpontjába, amikor az unokáimat elkísértem a focipályára. Láttam, milyen jóízűen mozognak, s kedvet kaptam én is a kocogáshoz. Hozzáfogtam edzeni, persze csak mértékkel. Egyre többet és többet teljesítettem, fél év múlva már egy tíz kilométeres tiszafüredi versenyen el is indultam. Azóta pedig már elég hosszú lista gyűlt össze a különböző versenyekből, ahol rajthoz álltam. Nagy álmom volt, hogy a maratoni távot teljesítsem, ez 2010-ben sikerült is.
— Mivel apu fiatalabb korában birkózott, természetes volt, hogy gyerekként én is belekóstoltam ebbe a sportágba — vette át a szót ifj. Holló Mihály, aki néhány éve a Balatont is körbefutotta. — Később kézilabdáztam, majd a futásba szerelmesedtem bele. Tizenhat évesen már hosszabb távokat is bevállaltam, 18 évesen túl voltam életem első maratonján. Két évvel később a feleségem kíséretében nekivágtam a Törökszentmiklós–Gyomaendrőd távolságnak, de végül feladtam, mert mentálisan még nem voltam felkészülve erre. Ekkor fogant meg bennem a nagy távok iránti elkötelezettség.
Ifjabb és idősebb Holló Mihály már elkezdték az alapozást az idei versenyszezonra
Ifj. Holló Mihály kedvenc mondata nem is lehetne stílszerűbb: „A futás nem minden, de futás nélkül nincs semmi”. Mosolyogva hozzáteszi, a hosszútávfutók élete nem mindenki számára vonzó, hiszen itt már nemcsak az egészségmegőrzésről van szó, hanem egyfajta megszállottságról is. A 40 éves sportember senkinek sem ajánlja azt, amit ő csinál. A hétköznapokon egyszer-kétszer edz, majd szombat délután és vasárnap egész nap fut. Ehhez kell egy megfelelő családi háttér is, ami nála szerencsére adott. A hosszútávfutásokat azért is szereti, mert határ a csillagos ég, mindenki maga választhat, hogy melyiket bírja.
— Nagyon szeretem a körpályás versenyeket — folytatta az ifjabbik Mihály. — Sokan a monotonitásra panaszkodnak, de számomra minden megtett kör más és más. Minden körben kiszúrok magamnak egy kavicsot, és nézem, hogy pont oda lépek-e le, változik-e a lépéseim hossza. Itt a hátszél is kiegyenlítődik, illetve a pálya adottságai sem befolyásolják a futást.
Talán mondani sem kell, hogy Mihály gyermekei is futnak, igaz, manapság a kézilabdát űzik inkább, ahol persze jól jön az ilyen jellegű plusz előképzettség. Legutóbb az Óballa Maratonon vágtak neki közösen a távnak. A két gyermek annyit vállalt, amennyit teljesíteni bírtak, a maradékot édesapjuk futotta le. A Versenycsigák Amatőr Futóklub rendezvényein is van, hogy az egész család futócipőt húz.
— Én most lendülök újra bele a futásba, mivel tavaly két műtétem is volt, így nem mozoghattam — vette át a szót az idősebbik Mihály. — Óvatosan, folyamatosan növelve az edzésadagot terhelem magam, naponta egy körrel futok többet. Júniusig viszont több félmaratoni versenyt is teljesítettem, Debrecenben, Szekszárdon és Keszthelyen is képviseltem a város színeit, és három rendezvény összesített eredménye alapján korosztályomban harmadik helyezést értem el. Az idei célokat is meghatároztam: már neveztem a budapesti Vivicittára, a Nike Félmaratonra és a Spar Maratonra. A fiam pedig a hatnapos futáson teszi majd próbára magát.
Névjegy: id. Holló Mihály
Születési év: 1943
Családi állapot: nős, két gyermek édesapja, 4 unokája van
Hobbi: futás
Amire a legbüszkébb: 2010-ben a maratoni táv teljesítése
Névjegy: ifj. Holló Mihály
Születési év: 1971
Családi állapot: nős, két gyermek édesapja
Hobbi: futás
Amire a legbüszkébb: 2007-es 12 órás magyar bajnokság 4. helye
Nem szeretné, ha gyermekei élsportolók lennének
Ifj. Holló Mihály elmondta, nem szeretné, ha gyermekei profi sportolók lennének, mert ma a sportot megöli a pénz. Véleménye szerint a pénz miatt egyfajta muszáj, kényszer van a sportolókon, erőn felül teljesítenek, ami miatt jönnek a folyamatos sérülések. Amatőr, de pénzdíjas versenyeken is tapasztalta már, hogy sokan nem a sport szeretete miatt állnak rajthoz.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








