Ezt nem gondolta volna a Barátok Közt csinos sztárjáról!
Mik ezek?
X— Kezdjük az elején. Hol járt iskolába?
— Mezőtúron születtem, itt jártam általános iskolába és itt is érettségiztem le a Teleki Blanka Gimnáziumban.
— Meddig lakott Mezőtúron?
— 1990-ig, amíg el nem kerültem a Madách Színházhoz. De igazából a szívem mélyén mindig mezőtúri maradok. Imádtam ott élni, minden odaköt. Ha lenne ott színház, akkor biztosan ott színészkednék a mai napig.
— Már kiskorában is színésznő szeretett volna lenni?
— Ez egy érdekes dolog, ugyanis egyáltalán nem. Lótenyésztéssel szerettem volna foglalkozni. A színészet felé igazából egy általános iskolai tanárnőm terelgetett, aki nagyon kapacitált a versmondásra. Szerette volna, ha jelentkezem a szentesi iskolába, dráma tagozatra. Ezt meg is tettem, de nem vettek fel. Erre úgy feldühödtem, hogy Mezőtúron akkor indult a „Thúri Theatrum” — amatőr színjátszó csoport — Kádár Edit, a Szolnoki Szimfonikusok menedzserének vezetésével (innen a kapcsolatom a szimfonikusokkal), ahová azonnal jelentkeztem. Edit ajánlotta, hogy felvételizzem az akkor még Színművészeti Főiskolára, de végül úgy alakult, hogy a Madách Színházhoz kerültem stúdiósnak. Később a Vígszínházhoz, a Budapesti Kamara Színházhoz, majd ahol a legtöbb időt játszottam, pontosan tíz évadot, a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtem. A televíziónézők pedig 2007 februárja óta láthatnak estéről estére a Barátok közt című sorozatban. A színház most is nagyon fontos a számomra, jelenleg is játszom az RS9 Színházban, és ha időm engedi, akkor írok és rendezek is.
Mérai Katalinnak régi vágya teljesült, hogy felkérték háziasszonynak
— Színházi színésznek, tévés színésznek vagy énekesnőnek tartja magát inkább?
— A színész az színész. Nem elkülöníthető. Például a nagyok közül említeném Domján Editet, aki épp úgy hiteles volt egy drámai szerepben, mint amikor a gyerekeknek mesét olvasott. Igaz, a színpadon és a tévében is más-más színészi technikákat kell alkalmaznunk, de ettől jó, hogy mindegyik más. Ezért szeretem mindet egyformán.
— Az énekléssel mikor kezdett foglalkozni?
— Tizenhat éves voltam, amikor elmentem Százhalombattára egy művészeti építőtáborba, ahol a szolnoki Szigligeti Színház egyik színészével, Tóth Jocóval csináltunk egy darabot, amit megzenésítettünk. Miután megvolt a bemutató előadás, odajött hozzám Jocó, és annyit mondott: „Annyira tehetséges vagy, de kérlek, ne énekelj”. Azóta persze már megváltozott Jocó véleménye is. Színészként elkezdtem az énekléssel is foglalkozni. A színházi munkáim által közelebb kerültem ehhez a területhez, és ott képeztem a hangom. Most pedig kiadtam az első lemezem is, ami a kisfiam, Bálint után a második gyermekem.
— A Barátok közt hozta meg önnek a népszerűséget. Hogyan tudta ezt kezelni?
— A Kecskeméti Katona József Színház egyik vezető színésze voltam éveken át. Így már akkor sem volt szokatlan, hogy a boltban az eladó rám köszönt és gratulált. Így nem volt nehéz kezelni a Barátok közt adta népszerűséget sem. Igaz, míg a színház révén mindenki Mérai Katának gratulált az utcán, addig a Barátok közt-beli szerepem lévén inkább Julit ismerik, hiszen ővele találkoznak nap, mint nap. Úgy érzem, hogy jókor jött az életembe. Mivel sok mindent megéltem már, így nem csak a „csillogó gyöngyöket” láttam, hanem azt hiszem, a valóságban tudtam maradni.
— Térjünk rá a Magyar Tánckoncertre. Mit szólt, hogy önt kérték fel háziasszonynak?
— Nagyon örültem neki, hisz a komolyzene az egyik szívügyem. Régi vágyam teljesült azzal, hogy a szolnokiak és a mezőtúriak között képviseljem a kultúrát. Kádár Edit kért fel egyébként a megtisztelő szerepre, én pedig örömmel vállaltam, annál is inkább, mivel december elsején a lemezbemutató koncertemen a Szolnoki Szimfonikusok is felléptek, így már velük is dolgoztam, ami fantasztikus volt.
— Mik a tervei a jövőben?
— Természetesen estéről estére továbbra is láthatnak a nézők a tévé képernyőjén. Valamint egy országos klubkoncertturnét szervezünk, ahol a jegybevétel nagy részét a Honvéd ÁEK koraszülött osztály alapítványának ajánlanánk fel. Végül de nem utolsó sorban a szolnoki szimfonikusokkal komolyabb terveink vannak. Szeretnénk az általam képviselt dzsesszt és a szimfonikusok komolyzenei stílusát ötvözni egy közös anyag erejéig.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








