Hajszárítóval melegítette a levest, mert leszerelték a gázóráját
Mik ezek?
X— Ez év január 11-én elmentem dolgozni otthonról és háromnegyed tizenkettő körül csörgött a mobilom, hogy ott állnak a házam előtt a Tigáz szakemberei és egy matricát szeretnének felragasztani a gázórámra — kezdte történetét Kiss Andrea. — Mivel dolgoztam és nem tudtam hazamenni, jóhiszeműen azt mondtam, hogy kérjék meg a szomszédomat, akinek van kapukulcsa hozzám, hogy engedje be őket. Leraktam a telefont és nyugodtan dolgoztam tovább. Dél előtt öt perccel ismét csörgött a telefonom. A tigázosok voltak, hogy van egy kis gondjuk, mert a plombám karcos és az órám is össze van csikargatva. Erre nagyon ideges lettem — idézte fel emlékeit Andrea, aki ekkorra már a könnyeivel küszködött. — Közöltem velük, hogy nem vihetik a kapun kívülre a gázórámat, de csak annyit mondtak, mivel az óra a Tigázé, ők akkor is elviszik az órát, ha beleegyezek, ha nem.
Andrea hiába hadakozott, öt perc alatt leszerelték, majd feltettek egy újat.
Kiss Andrea képünkön mutatja, hogy minden számlát becsületesen fizetett
— Gondolják, hogy ha meg lenne buherálva az óra, akkor havi közel ötvenezer forintot kifizetnék — fakadt ki Andrea.
A hölgy elmondta, jelenleg a szakértői vizsgálatra vár, amitől nagyon tart, hisz szerinte addig még akár fel is bonthatják a bedobozolt óráját.
— A dobozra csak egy KY aláírás került, de semmi pecsét és senki másnak az aláírása. Ráadásul a papíron, a tanúknál csak egy monogram volt feltüntetve, de se személyigazolvány-szám, se lakcím nem szerepelt alatta. S csak egyetlen tanú volt, az is a másik tigázos férfi. Emellett pedig igazolványt sem mutattak a szakemberek, s levelet sem kaptam arról, hogy jönnének ellenőrizni.
— Az ilyen ügyekben a kisember tehetetlen, hiszen sokaknak nincs ügyvédre pénzük — vélekedett Andrea. — Rettegek, hogy két hónap múlva a szakértői vélemény után esetleg ki kell fizetnem — jogtalanul — az ötszázezer forintos bírságot. Pedig egyedül élek és már csak egy szobát fűtök, abban is tizennyolc fok van. Azért dolgozom, hogy tudjam fizetni a gázszámlát. Semmire nem marad a hónap végén — zárta szavait kétségbeesetten Andrea.
Az eset kapcsán megkerestük a Tigáz Zrt. szóvivőjét, Száraz Gábort is.
— A felhasználó gázmérőjének független igazságügyi szakértői vizsgálata még nem zajlott le, ezért jelen pillanatban valós „ügyről” beszélni nem lehet — mondta Száraz Gábor. — A helyszíni ellenőrzést munkatársaink a jogszabályokban előírtaknak megfelelően végezték el. A felhasználó a számára biztosított lehetőségekkel (például jelenlét az ellenőrzés során) nem kívánt élni. Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy szabálytalan vételezési esetek vannak a környéken, ezért került sor ellenőrzésre. Az ilyen célzott ellenőrzésekről társaságunk nem küld előzetes tájékoztatást. Azokra a mérőkre, amelyeken még nem található, biztonsági matricát helyezünk fel. Munkatársaink társaságunk márkajelzéssel ellátott eszközeivel dolgoznak (gépjármű, ruházat stb.) és igazolvánnyal rendelkeznek — nyilatkozta Száraz Gábor.
A napokban szintén egy csalódott olvasónk telefonált szerkesztőségünkbe. Felzaklatva arról tájékoztatott bennünket, hogy elvitték a gázóráját.
— Egy hónapja leszerelték a gázórámat a Tigáz szakemberei, arra hivatkozva, hogy mágnesezve van — panaszolta a jászszentandrási nyugdíjas, Balogh Jánosné. — A két szakember, aki kint volt, előzetes bejelentés nélkül érkezett és azonnal be is csomagolták az órámat, illetve felszereltek egy újat. Egyszerűen fel sem fogtam az esetet. A párommal világ életünkben becsületesek voltunk. Pontosan tisztában voltunk vele, hogy a kis nyugdíjunkból nem futja nagyon gázra, így tudtuk, hogy más módon kell fűtenünk. A gázt kizárólag csak főzésre és a gázbojlerbe, vízmelegítésre használjuk, egyébként van egy vegyes tüzelésű kazánunk és lignittel, illetve fával fűtünk. Ezt a szakembereknek is megmutattuk, hisz épp be volt gyújtva. Amúgy sincs rá semmi okunk, hogy lopjunk. Becsülettel beosztjuk a pénzt és csak azt vesszük meg, amire futja. Ezeken túl pedig soha egy fillér tartozásom nem volt a Tigáz felé — mesélte kétségbeesve az idős hölgy.
Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. szóvivője elmondta, ebben az esetben még nem lehet tudni miről van szó. A gázmérőt jegyzőkönyv felvétele mellett dobozolták, de még nem került sor szakértői vizsgálatra.
Elhunyt nevében fizették a gázszámlákat
Egy elhunyt személy nevében fizették tíz éven át a gázszámlákat, a szolgáltató szerint azonban ennek folytatására jogilag nincs lehetőség
Egy idős úr arról panaszkodott lapunknak, hogy a nővére miként maradt a mínusz húsz fokban fűtés nélkül.
— Édesanyám, aki tizenegy éve meghalt, negyven évig együtt élt Debrecenben a nővéremmel egy lakásban — kezdte történetét a szolnoki Balogh István. — A nővérem több mint húsz éve megvette ezt a lakást, viszont a gázóra az édesanyánk nevén maradt, mert a nővérem nem tudott megegyezni a Tigázzal, hogy átvegye a nevére. Tizenegy év után viszont a Tigáz közölte, hogy az illető, akinek a nevén van a gázóra már nem él. Így, annak ellenére, hogy rendesen fizetve voltak a gázszámlák édesanyánk halála óta is, és negyven év alatt egy forint tartozásunk nem volt, január 3-án a szakemberek leszerelték a gázórát a nővérem lakásából — mesélte István.
Balogh István azt szeretné, ha a nővérénél bekapcsolnák a gázt, nehogy megbetegedjen
— A nővérem 75 éves, beteg nyugdíjas asszony — folytatta a férfi. — Próbált hősugárzóval fűteni, de nem sokat ért. Sőt, a levest hajszárítóval melegítette, olyan hideg volt a lakásban.
István nem hagyta annyiban a dolgot, így pár napja elment a Tigáz szolnoki irodájába, ahova bevitte az édesanyja halotti anyakönyvi kivonatát, illetve az örökösödési papírt. Továbbá kifizette a gázóra leszerelési díját is, ami közel hatezer forint volt.
— Kértem egy meghatalmazást is, hogy eljárhassak a nővérem ügyében, s erről már csak a nővérem aláírása hiányzik. Ha ez meglenne, akkor el tudnám intézni, hogy az ő nevén legyen a gáz. Most már csak annyit szeretnék, hogy — mivel látja a Tigáz, hogy folyamatban van az ügy —, kapcsolják vissza a szolgáltatást. Ha kell, még a visszaszerelési díjat is kifizetem. De nem szeretném, ha a nővérem megbetegedne a hidegben — közölte a férfi.
— A szolnoki panaszos esetében egyértelműen látszik, hogy egy „egyszerű” esettel állunk szemben, amelynek a nyitja az, hogy kizárólag az előírásoknak megfelelően járhat el a szolgáltató, amelyek bizonyos „kötelezettségeket” írnak elő a felhasználók részére — mondta Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. szóvivője. — Balogh Lászlóné ügyében 2009. 03. 25-én kereste fel legelső alkalommal az elhunyt fia a debreceni személyes ügyfélszolgálati irodánkat. Jelezte, hogy édesanyja 2001-ben elhalálozott, azonban a névátírás átvezetéséhez szükséges dokumentumok egyikével sem rendelkezett. Ezek hiányában a névátírás elvégzésére nincs lehetőség. Ügyintézőnk tájékoztatta az örököst a feltételekről. Azóta az örökös többször megjelent irodánkban, de egyszer sem hozott magával papírokat.
Mivel társaságunk elhunyt személlyel nem állhat szerződéses jogviszonyban, ezért kezdeményeztük a gázmérő leszerelését. Tartozás a felhasználási helyen nem áll fenn a mai napon. Így, ha a tényleges felhasználó (például az örökös) a tulajdoni lap másolatát bemutatja, vagy meghatalmazást ad az eljáró személynek, akkor a fogyasztóváltozás elvégezhető és a mérőt visszaszereljük — nyilatkozta Száraz Gábor.
Egy háztartási fogyasztóra jutó vezetékesgáz-fogyasztás (köbméter)
Év Fogyasztás
2007 1172
2008 1175
2009 1100
2010 1096
Forrás: KSH
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. Adani 2012. február 13. 12:51
Hát ez az, hiszen sok helyen kint van a házon kívül az óra az udvaron, oda meg elvileg bárki bemehet és megpiszkálhatja. Ha a szomszéddal akarok kicseszni ,akkor bemegyek a portájára mikor nincs otthon, lepiszkálom a plombát a gázórájáról, hogyan tudná bizonyítani, hogy nem ő volt? Hogyan tudná a szolgáltató bizonyítani ,hogy mégis ő volt?
Mágnesezni amúga nem lehet már gázórákat, műanyag alkatrészek vannak benne, ezért is jogtalan és tisztességtelen, hogy emiatt büntetést szabnak ki. Meg azért is ,mert sehol nem írják le egy szóval sem, hogy tilos mágnesezni.
#7:
A régi forgós villanyórákat lehet mágnesezni, de lebukás a vége, mert a mérő karakterisztikáját megváltoztatja, valamint a fékmágneseit is tönkrevágja így nagy hibával fog mérni, a valós fogyasztásnál akár 10x is többet. Vagy fizeti az áldozat mint a katonatiszt, vagy pedig lebuktatja magát mikor túlszámlázást reklamál. Azért a genyóság az áramszolgáltatóknál is megvan. Vannak ezek az új digitális villanyórák, amikkel már nem tudsz áramot lopni lebukás nélkül ,mert mindent lát és hal (szó szerint, fényképező és mikrofon is van benne), a mágnesezésre is érzékeny, de van benne érzékelő és eltárolja, hogy mágnesezni próbáltad, a következő adatletöltésnél pedig lebuksz vele.
http://aramlopas.webatu.com/digitalisvillanyora.html
Itt már csak az marad, hogy magát az órát kell meghackelni, vagyis az adatokat kitörölni vagy meghamisítani ,de ez már házilag nem egyszerű dolog ,mondhatni lehetetlen.
Az megint más kérdés, hogy egyes helyekre, ahová be se mernek sokszor menni, szintén lopják az áramot és a gázt is, de ott nem szórakoznak azzal, hogy az órát piszkálják, a gázt pl. be se vezetik, gázcsonk ott van, gumislagot rá és azon vezetik. Az áramot meg kampós dróttal egyenesen az oszlopról lopják, hiába büntetik meg őket, nem fizetik ki, behajtani nem tudják rajta, ha leszedik az illegális rákötést visszateszik. Lásd. pl. Miskolc Avas fészekrakók, szétbarmolták a lépcsőház elektromos vezetékeit és azokat megcsapolva lopják az áramot. -
9. Laca.. 2012. február 10. 08:04
A újonnan épült társasházakban kint van a közös folyosón a gázóra a bejárati ajtó mellett. Ilyen esetekben kire tudják fogni (hiszen bárki megsértheti, leszakíthatja a plombát), ha sérülés látszik az órán.
-
8. vologya 2012. február 9. 22:34
Nekem a gázórát a konyhánkba szerelték. Az óra az övék. Ha nekem kell a házamban az ő cuccukat őriznem, akkor fizessenek érte, vagy tegyék ki az utcára, a birtokomon kívülre. Akkor nem kell beengednem őket. Az alapdíjat mire szedik? 1 m3 gáz pl. 100 Ft, a számlán 1100. De ha 100 m3-t fogyasztok, akkor 11000. Akkor mennyi is 1 m3 ára??? Ha kenyeret veszek 1 kilót, az 250, 4 kiló 1000. Ez ellen nem tesznek semmit? És ez megy a villanynál, víznél, csatornánál. A sok lakás után szép összegeket rabolnak le így havonta tőlünk, amiért semmit nem kapunk. Csak fizetünk.
-
7. szamara 2012. február 9. 21:57
a gázórát nem lehet mágnessel befolyásolni mert térfogatot mér!!!ők tudják a gázt az alsó robbanáspontig ,.v.nitrogénnel manipulálni.
a villanyórának a fékmágnesét lehet befolyásolni ,de ha nem jól teszi fel a mágnest és kiüti a fékmágnest utána ugy megy az órája mint a villanymotor!!! nem érdemes vele játszani!! egy mérésügyis. -
6. Adani 2012. február 9. 19:37
A tigáz egy mocskos rablóbanda, sokszor eljátsszák ezt, hogy elviszik az órát, aztán utána már azt mondanak, amit akarnak. A mágnesezés pl. majdnem mindig, hiszen ahhoz nem kell más csak egy erős mágnessel a közelébe menni az akár bedobozolt órának. Mellesleg mivel egy szó sincs arról a szerződésben meg sehol ,hogy ez tilos nem ér semmit, ezzel vissza lehet támadni, hiszen egy szóval se írják le sehol ,hogy nem lehet mágnesezni az órát. Pláne, hogy az újabbaknál már nincs is értelme, mert nem zavarja a mérést.
A legjobb az, ha csak akkor engedi be őket az ember ha otthon van és minden mozdulatukat figyeli. Az meg külön a genyóság felső foka, hogy pont most a leghidegebb időkben szerelnek le órákat.
A Degáz miért tud sokkal normálisabb lenni? Ott mintha nem kezelnének mindenkit alapból tolvajnak meg csalónak. Ha csökken a fogyasztásod persze kimennek ellenőrizni, majd miután látják ,hogy vegyes kazán is van és arra álltak át, köszönnek és elmennek. -
5. rat 67 2012. február 9. 19:31
Hy!
Kedves olvasók, kedves hozzászólók!
Szeretném feltenni az aktuális kérdésem:
Miért mindig a Tigáz és az E.ON az a két cég, akivel, amivel a térségben gondok vannak!
Néhány éve nálam is jöttek az E.ON "szakemberei", mert akik valójában az E.ON által megbízott Kft. munkatársai voltak, cserélték az árammérő órákat. Lejárt a "kihordási idejük", mondták. Tettek vettek a villanyóra szekrényemben és egyszer csak szólt az egyik szaki, hogy baj van. Feltételezhetően lopom az áramot! Mondtam neki, drága uram, amikor hozzányúlt a villanyóra plombájához, milyen jel is volt rajta. E.ON-os lenyomat, sorszám, tudom is én mi...
A plomba sértetlen volt. Akkor ki is piszkálta. Felvette a jegyzőkönyvet, melybe én beleírtam az általam vélt tényeket. Néhány hét múlva kaptam egy levelet, melyben elnézést kértek a tévedésért...
Szóval ennyit a szaktudásukról.
Még hogy szolgáltatók?!!
Tetvek...
Pá! -
4. horvathtib 2012. február 9. 14:36
Nem akarok bölcsességet osztogatni, de a póruljárt hölgy magának köszönheti a baját. Minek engedte be távollétében a lakásba az idegeneket. A TIGÁZ nem hatóság. Ha bajuk van, egyeztessenek a tulajdonossal, mivel nem mindenki nyugdíjas vagy munkanélküli ebben a nyomorult országban, és otthon ülnek, várva, hogy lemenjen a nap.
A Másik, ha gázórát akarnak leszerelni, ne engedjék! Hívjanak rendőrt vagy a szenvedő alanyok, vagy várják meg amíg a TIGÁZ emberei jönnek vissza rendőrrel. Onnan kezdve biztosak lehetnek abban, hogy a jegyzőkönyvezés, fényképkészítés normálisan meg fog történni. Miért mondom ezt? Mert a lakás magántulajdon, ahová csak az mehet be, akit a tulajdonos beenged, vagy hatósági személlyel, azaz rendőrrel jelenik meg, akinek kutya kötelessége a törvényességet biztosítani. A naív világ elmúlt kedveseim, helyette sajnos mocskos kapitalista kizsákmányolásnál is rosszabb élet alakult ki, mert engedjük. -
3. Szolly 2012. február 9. 13:58
Egy jó pár éve nekünk is volt a TIGÁZ-al gondunk.A leolvasó bácsi az első számot rosszul írta be a könyve.A 3-as szám helyett 8-ast írt.Az átutalás után vettük észre,hogy olyan összeget vettek le ami után nem maradt pénz a számlánkon.A reklamáláskor is annyi mondtak,hogy így nem kell fizetnünk egy pár hónapig.Hiába közöltem velük,hogy a következő fizetésig miből éljünk.A választ gondolom tudják.Kértem olyan embert akivel ebben az ügyben tudok beszélni,de ő is hasonlókat mondott.Közöltem velük,hogy felmegyek az igazgatóhoz hogyha nem adják vissza azt az összeget amit ők jogtalanul vettek le.Csak ezek után beszéltek velem normálisan és a rendes óra állás leolvasása után jelezték,hogy 1 héten belül vissza utalják a pénzt a számlára.A vissza utalás valóban meg is történt.Szomorú mikor a saját igazát kell valakinek bizonyítani ilyenkor!Főleg ha kemény hidegek vannak!
-
2. Demeter222 2012. február 9. 13:23
Manipulálják a gázóráinkat, átvernek, a fizetésünk rámegy a számlákra, és még rettegésben is tartanak minket a rohadékok. Hol van az igazságszolgáltatás? Multkor azt mondta a TIGÁZ egyik szószólója, hogy a jegyzőkönyv megjegyzés részébe a tulajdonos nem tett említést arról, hogy a gázosok nem készítette felvételeket az óráról, pedig kötelességük lett volna. Ezért aztán a tulajdonos már utólag nem tehet semmit. Nevetséges, és szemétség!
-
1. Goldfish 2012. február 9. 13:22
Nem először olvasom a TIGÁZ ebbéli szennyes ügyét, hogy csak tipp-topp leszereli a mérőórát. Nem értem, miért nem lehet leállítani ezt a módszert. Büntessék aki lop, támogatom, de az ártatlanság vélelme hol van? Mi az, hogy a tulaj jelenlétén kívül cselekszenek ? Hatóság a Tigáz? Amikor meg jelen van a tulaj, akkor az erőfölénnyel, a "szaktudás" fitogtatásával, cseles módszereket bevetve cselekszik és ők manipulálnak, legalábbis már több panaszos elmondása szerint. Miért nem lehet ebben rendet tenni? Egy szolgáltató hogy engedheti meg ezt a eljárást? Vagy a plusz bevétel kikényszeritve innen származik? És senki nem mozdul? Hol a fogyasztóvédelem? Hol az állampolgár helye ilyenkor? Mit tesz a felügyeleti szerv? Felháborító az egész...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








