SZOLJON

— A ház a 19. század második feléből származik, az előző századfordulón felújították és részben átépítették. Egyszerű, fűrészelt díszű tornáca és részben ma is ép szabadkéményes konyhája emeli ki a környék hagyományos parasztházainak sorából. Az Alföldön már csak legfeljebb három-négy létezhet még belőle — mutatja be védencét Rácz Miklós régész, aki évek óta pénzt, energiát nem kímélve dolgozik az épület megmentésén és felújításán.

Még 1999-ben látta meg a helység szélén az akkor már lakatlan, de még viszonylag jó állapotban levő, romlásnak indult épületet, megvásárolta, s azóta az eredeti, 19. századi állapot visszaállítására törekszik. Némi engedmény révén lakhatóvá is kívánja tenni, hogy legalább hétvégéken vagy kiemelt alkalmakon látogatható műemléki értékű tájházként szolgáljon. Emellett szálláshely is lehetne, hiszen az állagmegőrzést a folyamatos használat biztosítja legjobban.

Az utcai szobát a kemencével az eredeti földpadlós formában újítják fel, a konyha a már szinte fellelhetetlen szabadkéményes formában marad, míg a jobban elpusztult hátsó részben a korhoz illő járófelülettel vendégszobát alakítanak ki.

A Tisza-vidék legrégebbi fennmaradt falusi házaihoz hasonlóan az épület magja a 19. század közepe tájáról való, hogy ebből mennyi áll ma is, csak alaposabb kutatás tudná kideríteni. A pitvar, a konyha az első szoba falai és fafödémjei, a boltozatot erősítő vonóvasak, a konyha tűzrakást és főzést szolgáló falazott-tapasztott padkája, úgyszintén a téglakút eredetiek, míg a nyílászárók már a századfordulós átalakítás emlékei. Ekkor épült mai formájában a hátsó szoba, a kamra és a tornác, valamint a tető is — sorolja a régész, elmondva azt is, hogy munka közben számos történeti emlékre is bukkantak az épületben.

A szabadkémény tégláinak BL monogramjai a tiszaföldvári téglaégető egykori tulajdonosára, Balogh Lázárra utalnak, az építtető Gulyás család legrégebbi ismert családfőjének nevét a padláson talált szénavágó szerszám felirata: „Gujás János 1873” őrzi. A messzire nyúló Kárpát-medencei kapcsolatok tárgyi hagyatékát a Tiszán úsztatással érkezett faanyagok, így a tető 13 méteres szelemengerendája, az istálló Zsombolyán készült tetőcserepei vagy a padláson fennmaradt míves erdélyi bőröv példázzák.

A ház sokat elárul egykori életéről is, a konyhából két kemencét fűtöttek, a hátsó szoba falba vésett eltapasztott kürtője beépített tűzhelyre utal, s a falkutatás a régi színeket is napvilágra hozta. A későbbi fehérrel szemben a pitvar korábban piros, zöld vagy okker színben pompázott, kék pöttyökkel, de színesek voltak a tornác falai is. Az egykor itt élt idős Kertész Mihály az utca felőli falban díszített keretű fali tékára is emlékezett. Rácz Miklós reményei szerint, a felújítás végén az ódon épület régi szépségében és hitelesen tanúskodhat majd az egykori Tisza menti magyar paraszti életforma világáról.

Rácz Miklós régész, épületkutató

Született: Tiszaföldvár, 1977
Végzettsége: régész, építészmérnök
Iskolái: ELTE, SZIE YMMFK
Munkahelye: Magyar Nemzeti Múzeum, Műemléki Kutatási Osztály