Sikert, sikerre halmoznak a megyei gyerekek
Mik ezek?
X2011. május 27-én pénteken Budapesten, az ORFK kiképző bázisán került sor a MINI-KRESZ „Pindur-Pandúr Ki mit Tud” elnevezésű közlekedési vetélkedőjére, melyen megyénket a karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat három óvodás csapata és a Jászberény Városi Óvodai Intézményének lelkes 8 fős csapata képviselte.
A versenyen közel 100 csapat indult az ország több pontjáról, azzal a céllal, hogy játékos keretek között ismertessék meg a gyermekekkel a legalapvetőbb közlekedési szabályokat.
A kicsik először az elméleti versenyen adtak számot tudásukról úgy, hogy képeket mutattak fel részükre és fel kellett ismerni rajta a szabálytalanságokat, majd ezt követte a gyakorlati verseny, mely során egy egyszerűnek semmiképp nem mondható ügyességi pályán kellett minél rövidebb idő alatt hibátlanul végigmenniük.
A verseny zárásaként kihirdették az eredményeket, és nagy-nagy örömünkre a Jászberényiek országos V., míg a karcagi Zöldfa úti óvodás csapata VIII. helyezést értek el, így jutalmul egy-egy nagy értékű ajándékcsomaggal - társasjátékok, könyvek, tollas ütő, labdák - térhettek haza.
2011. május 31-én Budapesten, az ORFK RIK épületében került sor a „Közlekedésbiztonság gyermekszemmel” című rajzpályázat ünnepélyes díjátadó ünnepségére.
Az ország valamennyi megyéje 15-15 rajzzal nevezett az országos versenyre. A pályázatra 3 korcsoportban lehetett nevezni, melyek közül a felső tagozatosok versenyében Tóth Zsófia és Skultéti Réka, a Szandaszőlősi Általános Iskola diákjai különdíjban részesültek.
2011. június 1-3 között, Debrecenben került megtartásra a Kerékpáros Iskola Kupa országos versenye. Megyénket a megyei döntő legjobb versenyzői, a jászalsószentgyörgyi Lippay Lajos Általános Iskola diákjai képviselték. A három napon át tartó, igen komoly közlekedési verseny végeztével kihirdették azok névsorát akik a legjobban teljesítettek.
Bajzáth Márton a fiú egyéni versenyben a középmezőnyben végzett, míg Sallai Kinga mind az elméleti mind az ügyességi versenyszámban országos I. helyezést ért el.
2011. június 4-én Makláron került megtartásra a Kelet Magyarországi régiós közlekedésbiztonsági verseny, melyre 5 megye, köztük Jász-Nagykun-Szolnok megye kapott meghívást.
Rekkenő hőségben a jászalsószentgyörgyi Lippay Lajos Általános Iskola diákjai küzdöttek meg KRESZ elméletben, az ügyességi pályán és a cseppet sem egyszerű szabályossági pályán.
A közel 80 versenyző közül 7 korosztályban hirdettek győzteseket:
A 4. osztályosok között Szatmári Sándor I., míg az 5. osztályosok közül Vízi Luca II., Bajzáth Máté IV. valamint Máj Dániel VI. helyezést ért el.
A 6. osztályosak között Bajzáth Márton, a 7. osztályosak közül Szatmári Kinga I. helyezést értek el, míg a 8. osztályosak versenyében Sallai Kinga III. helyezést ért el.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








