Quimby: Instant szeánsz
Mik ezek?
XA Quimby egyébként tavaly ünnepelte fennállásának huszadik évét, amelyet egy születésnapi Aréna-koncerttel fejeltek meg, és ugyanakkor jelent meg az Instant szeánsz című koncertalbumuk is. Ez utóbbit 2011. március 27-28-án, a budapesti Instantban rögzített fellépéseik dalaiból állították össze. A hely alkalmas arra, hogy egy bensőséges hangulatú koncerten lépjenek fel a csapat tagjai, ezzel is különlegesebbé téve az estét. Természtesen sorra került a repertoárban szinte minden albumról dal, melyek közül egész sokat Varga Líviusz énekel. Nagyon jó, hogy két ilyen erős frontembere van a Quimbynek, mint Kiss Tibi és Varga Líviusz, hiszen mindkettőnek más-más orgánuma van, így változatosabbá tehető a hangzás.
A koncert teli van energiával, erővel, egyes dalok úgy szólnak, mint egy pszichedelikus zajorgia, másoknál erősebbek a rockos ütemek, míg vannak, amelyek szinte súrolják a slágerek határát. Jobban mondva azok is lettek, persze a sláger szó jó értelmében, mint amilyen az Autó egy szerpentinen, az Ajjajjaj, a Fekete lamour vagy a Nem volt kulcsom. Több angol nyelvű dalt is előadnak, de az igazság az, hogy számomra még mindig inkább a magyar nyelvűek az erősebbek, éppen a mondanivalójuk miatt. Hiszen a Quimby-költészet egy olyan egyedülálló irodalom, amely számtalan jelzőt, szóösszetételt, szójátékot, érdekes nyelvi megoldást, gondolati kapcsolatot tartalmaz, amelyekre oda kell figyelni, s amit talán rajtunk kívül úgysem ért meg más.
Egyszóval, a Quimbyn fogást keresőknek lecsúszik a keze a csapatról (egy kis fogalomzavarral élve), az együttes érzékenysége, finomsága és egyben vadsága erre úgysem alkalmas. „Ez egy hamisítatlan Quimby, hangulatcizellálások és tisztogatások nélkül. Mocskos és improvizatív, mély és szellemes. Régi és új dalok vegyesen, de nem egy befeszült slágerbazár, hanem ad hoc, kísérletező és ösztönenergiákkal teli” — foglalta össze Kiss Tibor a lényeget…
(Quimby: Instant szeánsz. Kiadó: Tom-Tom Records)
Régi és új dalok vegyesen a koncertalbumon
1. Elvisz a szél
2. Egónia
3. A bolond meg a gyermek
4. Tébolyda
5. Nice Day ’11
6. Leszek ma én a tiéd
7. Beállás
8. Bluesy Heaven
9. I’ve Got A Girl
10. Kaviár és bor
11. Fekete lamoure
12. Autó egy szerpentinen
13. Az ördög magyar hangja
14. Nem volt kulcsom
15. Ajjajjaj
16. Magam adom ’11
17. Csillagbölcsi
Kapcsolódó cikkek:
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








